Hírek
    Amíg az ember szeretettel készíti a poénokat, nincs sértődés
    Amíg az ember szeretettel készíti a poénokat, nincs sértődés | Stand Up Comedy Humortársulat
    Amíg az ember szeretettel készíti a poénokat, nincs sértődés | Stand Up Comedy Humortársulat
    2017. Július 10.

    Orosz György és Kállai Kriszta a Budapest-Debrecen-Nyíregyháza-Mátészalka tengelyen.

    Debrecenben rádiós műsorvezetőként lett ismert, majd pár éve a Showder-klub színpadán tűnt fel. Azóta rendre a képernyők elé ülteti a nézőket, akik sosem bánják, hogy a stand up végén rekeszizomlázzal kelnek fel a fotelból. Orosz Györggyel beszélgettünk.

    Szinte a semmiből lettél pillanatok alatt ünnepelt poéngyáros. Mikor, hogy jutott eszedbe a mikrofont a színpadra cserélni?
    pillanatok alatt csak kívülről tűnik így. Egyébként, amikor felkaptak, akkor már 3-4 éve foglalkoztam a stand up comedy-vel. Sőt egyszerre is ment a két dolog: a rádiózás és a humor. Kemény időszak volt, mert még két másik munkahelyen is helyt kellett állnom, a saját vállalkozásomban és kreatív igazgatóként egy reklámügynökségnél. Volt, hogy napi 2-3 órát aludtam. Lényegében bárhol volt 5-10 percem, aludtam egyet. Úgy voltam vele, ha az ember ha csinál valamit, azt csinálja 100 százalékon. Aztán szépen lassan körvonalazódott, hogy mi az, amiben a legjobb lehetek, így maradt a humor, bár, ahogy lépkedek előre, szép lassan visszajött a reklámszakma az életembe, van egy társulatom, amit vállalkozóként üzemeltetek és még egyszer talán a rádiózás is visszatér. A rádiózás és a stand up teljesen más gondolkodásmódot igényel, nehéz is volt átállnom, amikor egyszerre csináltam, bár sokat tanultam a rádióban. Jellemző a stand upra, hogy irdatlan tempóban nyomom a színpadon, mert így lehet a legkönnyebben megdolgoztatni a rekeszizmokat.

    Forrás: https://civishir.hu/helyben-jaro/2017/07/amig-az-ember-szeretettel-kesziti-a-poenokat-nincs-sertodes