Itthon csahol a Váci utca buldogja
Horváth Gábor önálló estjét május 19-én láthatja az Alvégesi Művelődési Ház közönsége.
Vannak emberek, akik nemhogy nem tagadják szabolcs-szatmár-beregi kötődésüket, büszkén vállalják, hogy a keleti szeglet gyermekei. Horváth Gábor ilyen – a Stand Up Comedy Humortársulat tagja a színpadra is felviszi vármegyei identitását, olykor viccet is csinál belőle, de csak azért, hogy közönsége megértse: civilként és humoristaként egyaránt önazonos, nem akar többnek, másnak látszani annál, aki.
Láttak benne fantáziát
– Nyíregyházán születtem, tízéves koromig Felsősima mellett laktunk, aztán költöztünk be a városba, középiskolába Tiszalökre jártam – összegezte egy mondatban élete első 18 évét a humorista. Miután áttette székhelyét Budapestre, bankban kezdett dolgozni, ma pedig vezető szakértő egy pénzintézet lízingcégénél. Mielőtt komolyabban beleástuk volna magunkat a szerződésekbe, Gábor elárulta: a humor mindig is a személyisége része volt, a családi találkozókon, házibulikban gyakran megnevettette a körülötte lévőket, nem csoda, hogy barátai unszolni kezdték.
– Addig-addig mondogatták, hogy menjek stand-upolni, hogy Orosz Gyuriék egyik open mic estjén kipróbáltam magam. Bevallom, az alatt az öt perc alatt nagyon izgultam, annyira nem is sikerült jól, de Gyuri, a társulat vezetője látott bennem fantáziát, és elkezdtünk együtt dolgozni. Ennek decemberben lesz 10 éve. A klubfellépések segítettek megszerezni azt a rutint, aminek a segítségével a drukk egyfajta jó izgalommá alakult át, aztán jöttek a közös estek, a céges rendezvények – azokat nagyon szerettem –, mostanra pedig a Showder Klub állandó szereplője vagyok. A Váci utca bulldogja című önálló estemet nemrégiben rögzítettük, ezt az előadást láthatja május 19-én 19 órától az Alvégesi Művelődési Ház közönsége. Velem tart a szintén nyíregyházi Csatlós Klaudia is.
Nem politizál a színpadon
Mint az élet minden területén, a 34 esztendős humorista szerint ebben a szakmában is rendkívül fontos a szorgalom és az alázat, amiből a kelet-magyarországi embereknek mintha többet osztottak volna, erre pedig nagyon büszke.
– Az estjeimen gyakran nyúlok vissza a gyökereimhez, szeretem elmondani, hogy mi, szabolcsiak egy kicsit mások vagyunk. Jó ideje panelban élek Újpesten, nálam is volt már felújítás, tudom, mekkora zajjal jár, és mindig vannak olyan szomszédok, akik álló nap verik a radiátorcsövet, és 20 percenként bekopognak, hogy hagyják abba a hangoskodást. Hát, én nem vagyok ilyen, szabolcsi gyerekként egyrészt magasabb a toleranciaküszöböm, másrészt tisztában vagyok azzal, hogy az ajtó másik oldalán áll egy ember, kezében egy villanyárammal működő szerszámmal, ami átviszi a betont is. A stand-up nagyon jó eszköz arra, hogy rávilágítsak: nem vagyunk egyformák, és ez egyáltalán nem baj egészen addig, míg olyan témák, társadalmi csoportok, ügyek mellett foglalunk állást, amelyeknek magunk is részesei vagyunk. Ez csak így hiteles – jegyezte meg Gábor, aki a színpadon soha nem politizál, mert azt tapasztalta, hogy a szűkebb és tágabb közönség, a közösségi média hajlamos azonnal felcímkézni a politikai humorral élő stand-upost, ez pedig egyáltalán nem hiányzik neki. Van éppen elég érdekes dolog a világon, amiről érdemes beszélgetni, önálló estjén például saját életébe enged bepillantást.
– Az elmúlt kicsit több mint harminc évemet sűrítem bele másfél órába, időrendben haladva a gyermekkoromtól egészen a humoristává válásomig. Sokat beszélek a szüleimről, arról, hogyan látták a világot a nagymamámék, miként reagáltak az öregek, amikor először jöttek hozzám látogatóba Budapestre, éppen akkor, amikor az utcánkban lomtalanítás volt… Mesélek történeteket a munkahelyemről, a kollégáimról, arról, hogy milyen egy bankban a pult belső oldalán állni. Nagyon szeretek utazni, az ezzel kapcsolatos élményeimből is megosztok néhányat, miközben tudom, hogy a közönség felének az lesz az első gondolata, hogy „ah, ennek is jól megy…”, pedig ugyanúgy egy évig spórolok egy kéthetes nyaralásra, mint bárki más – árulta el nevetve Gábor, akiből telefonon keresztül is áradt a közvetlenség, és egyértelműen jó terepre tévedt, amikor a stand-up mellett tette le a garast. Érdekes, hogy bár ízig-vérig társasági ember hírében áll, egy kifejezetten magányos műfajt választott a kiteljesedésre.
Hitelesnek kell lennie
– Több hasznos gyakorlati tanácsot kaptam a pályám elején, de azt gondolom, a legfontosabb az, hogy az anyagainkat magunk írjuk. A stand-up egyszemélyes dolog, csak te vagy, és a mikrofon, ha nem tudsz igazán azonosulni a mondanivalóddal, a poénok sem ülnek úgy. A nézők megérzik, ha valami nem kerek. Nem könnyű megtalálni a saját hangod – árulta el a nyíregyházi humorista, aki amellett, hogy igyekszik minél többször megnevettetni a közönségét, arra törekszik, hogy az előadás végén egy olyan üzenetet is megfogalmazzon, amit hazavihetnek az emberek.
– Nem kell világmegváltó dolgokra gondolni, szólhat arról, hogy szeressük a szüleinket, legyünk megértőbbek, figyeljünk oda egymásra, vagy ne törődjünk a toxikus hozzászólásokkal. Az önálló estem több üzenetet is hordoz, ezek között az egyik legfontosabb, hogy Nyíregyháza a legjobb hely a világon.
Mi mást is mondhatna az, aki hazai közönség előtt készül színpadra lépni?
– Természetesen izgulok, hiszen a szüleim, a régi barátok, ismerősök is ott ülnek majd a nézőtéren. Nyilván megvan ennek az előnye is, mondjuk nem akkora, mint egy debreceni Tankcsapda-koncertnek, de remélem, olyan szeretettel fogadnak majd otthon, amilyen lendülettel és lelkesedéssel készülök a május 19-ei előadásra.
S hogy miért éppen A Váci utca bulldogja?
– Nekem is van egy angol buldogom, ami ugyan nagyon aranyos, első ránézésre nem éppen bizalomgerjesztő. Eleinte kevesen vágynak ilyen kutyára, aztán minél több időt töltenek vele, annál kedvesebb lesz a szemükben a bohókás természete, az esetlensége, majd rádöbbennek arra, mennyi szeretet van benne, és örökre a szívükbe zárják. Velem ugyanez a helyzet. Bízom benne, hogy az előadással sikerül ledönteni a sztereotípiákat.
Forrás: szon.hu