

Magyednek mostantól két szakmája van, a színpadon poénokkal, a rendelőben pedig fogorvosi fúróval gyógyít. A Stand up comedy Humortársulat tagja, a GegParty podcast egyik állandó szereplője hat év kemény munka után megszerezte fogorvosi diplomáját a Marosvásárhelyi Egyetemen.
Kemény időszakot zárt Magyed, aki idén nyáron befejezte tanulmányait, amit nappalin, mégis munka mellett folytatott, és ávtette fogorvosi diplomáját a Marosvásárhelyi George Emil Palade Orvosi, Gyógyszerészeti, Tudomány és Technológiai Egyetem Fogorvostudományi karán. Rengeteg áldozattal járt ez az időszak, de egyik céljáról sem akart lemondani. „Amíg mások pihentek én felléptem, vezettem vagy repültem Budapest és Erdély között, és végtelen sok bocsánatot, és türelmet kértem a feleségemtől, mert az egy dolog, hogy szegény én, hat éven keresztül dolgoztam minden egyes iskolai szünet szinte minden napján, de a feleségem is egyetemista, szóval minőségi időt csak ezekben a szünetekben tudtunk volna együtt tölteni. Szerencse, hogy nekem van a legaranyosabb feleségem a világon. Sok lemondással járt, hogy az iskolában és a stand up karrierben is tudjak teljesíteni.” - árulta el a humorista, aki eredetileg az általános orvosi karra akart jelentkezni. „A fogorvosi képzésre vettek fel, aminek szintén örültem, de fontolgattam az átjelentkezést. Idő közben azonban megtaláltam benne mindazt, amit az orvoslásban kerestem. Egy manuális szakmát, amelyben embereken segíthetek.”
A két hivatást a jövőben sem választaná külön, aminek mentora, Orosz Gyuri is örül: „Az egész társulat nevében mondhatom, büszkék vagyunk Magyedre. A Humortechnikum tehetségkutatónak ő volt az első győztese, ma pedig már velem együtt zsűrizi a humorista jelölteket, miközben fontos szerepe van és lesz is, ha rajtam múlik a társulat életében és a GegParty podcastben egyaránt. Számítok rá, hogy most ő vezet be engem a világába, és végre megtudhatom, mire való a fogorvosi rendelőben a legnagyobb fúrófej, amivel szerintem fát is lehet vágni, és amitől egész életemben rettegtem.” Magyed pályatársa, Lorán Barnabás humorista gratulációja mellett örömének is hangot adott: „Boldog vagyok, hogy végre van egy általános 25%-os kedvezménye a társulat minden tagjának minden fogorvosi beavatkozásra.”
A diploma mögött nem egyszerűen hat év tanulás áll. Öt alkalommal kapta meg, hogy nem érte el a felvételi ponthatárt, mégis minden évben újra és újra próbálkozott. Volt, aki kinevette, amikor kijelentette, hogy orvos lesz, egy tanára pedig azt mondta neki, inkább adja fel. Nem adta fel. Most pedig nemcsak sikeres standupos, hanem hivatalosan is fogorvos. A diplomaosztón még ő sem tudta igazán felfogni, hogy sikerült, a ceremónián lassan tudatosult benne, hogy valóban eljutott idáig. A sok frissen végzett kolléga között ülve egyszer csak átfutott az agyán, ki gondolta volna, hogy egyszer egy erdélyi egyetem végzett fogorvosa lesz. „Én biztos nem” - mondja. A története pedig bizonyítja, hogy nem érdemes feladni egy álmot csak azért, mert mások már lemondtak róla.
