Hírek
    Rajt cél győzelmet aratott a Humortechnikum 2019 verseny győztese: Valtner Miklós
    Rajt cél győzelmet aratott a Humortechnikum 2019 verseny győztese: Valtner Miklós | Stand Up Comedy Humortársulat
    2019. Április 12.

    Véget ért a Humortechnikum 2019 verseny, amelyet immár hatodik alkalommal rendezett meg a Stand up comedy Humortársulat. A idei győztes Valtner Miklós lett, aki rajt-cél győzelmet aratott. Az ezüstérem Fehérvízi Vilmosé lett, míg a harmadik helyet egy hölgy tudhatja magáénak: Márton Eszter.

    A több héten át tartó versengésen a közönség szavazatai alapján szerezhettek pontokat az indulók, amihez hozzáadódtak Orosz Gyuri, a Humortechnikum kitalálójának és mentorának pontjai. Az első fordulótól nagyon kiélezett volt a verseny, de mindvégig a végső győztes, Valtner Miklós vezetett.

    A döntőt a Premier KultCafé színháztermében rendezték meg, ami a Stand up comedy Humortársulat előadásainak új helyszíne.

    A döntőben is fontos volt a közönség véleménye, amelyet titkos szavazáson tudtak kinyilvánítani, de a zsűri pontszámai is befolyásolták a végső sorrendet. Ezúttal Madár Veronika színésznő, Maksa Zoltán Karinthy-gyűrűs humorista, Bruti és Orosz Gyuri stand up komikusok véleményezték a humorista jelölteket. A győztes automatikusan a társulat tagja lett, de a többi dobogóssal is találkozhat még a közönség a Pemier KultCaféban.

    Valtner Miklós nem rutin nélkül érkezett a versenybe. Artistaként dolgozik, szerepe van az első magyar online, interaktív tv-ben, ceremónia mesterkedik és a legújabb szerelme a stand up comedy. Arca ismerős lehet a Comedy Central tv csatornáról is:

    - Két évig voltam szerződésben a Dumaszínházzal, a Magyarország szereplek tehetségkutató műsor után. Aztán következett az életemben fél év stand up nélkül. Hiányzott! Azért indultam a versenyen, mert szerettem volna tagja lenni egy csapatnak, akikkel hosszú távon tudok együtt dolgozni és tovább tudom feszegetni a határaimat ebben a műfajban is- meséli a győztes a kezdetekről, aki a Humortehnikum alatt rengeteg új anyagot írt.

    Így nem csoda, hogy a céljai, tervei között ott lebeg a Showder Klubban való szereplés is, hosszú távon pedig egy önálló estet szeretne színpadra vinni.