

Új csillag a stand-up egén
Koleszár Henrietta, a 31 éves onkológiai szakasszisztens nyerte a Humortechnikum 2025 tehetségkutató versenyt. Győzelmével a Stand up comedy Humortársulat tagja lett, és tavasszal a Showder Klubban is bemutatkozhat.
Lezárult a Stand up comedy Humortársulat ingyenes tehetségkutató és tehetséggondozó programja, a Humortechnikum 2025. A tizenkét éve alapított verseny idei győztese a tiszaújvárosi onkológiai szakasszisztens, Koleszár Henrietta lett, aki személyes történetével és magával ragadó humorával nyűgözte le a zsűrit és a közönséget.
A hét döntős fellépőt az elmúlt hetekben maga Orosz Gyuri, a Humortechnikum alapítója készítette fel a végső megmérettetésre. A döntő zsűrijében Gyuri mellett Magyed, Redenczki Marcsi és Kertész Ricsi foglalt helyet. A fináléban elért siker nemcsak a győzelmi cím megszerzését jelentette Henrietta számára. Orosz Gyuri meghívta a Stand up comedy Humortársulat tagjai közé, Zétényi Dóri, a Showder Klub főszerkesztője pedig a helyszínen jelentette be, hogy tavasszal a népszerű televíziós műsor színpadán is bemutatkozhat. „Heni olyan tehetség, aki méltán állhat a dobogó legmagasabb fokán” -fogalmazott a televíziós szakember, aki reméli, hogy ugyanolyan sikert hoz majd a győztes Showder Klubban való szereplése is, mint a Humortechnikum 2025 döntőjében bemutatott műsora.
„Nagyon fogsz hiányozni az egészségügyből” -fogalmazott Kertész Ricsi az értékelés során, Redenczki Marcsi a nagyszerűen alkalmazott öniróniát méltatta, Magyed a témák kreatív aspektusból való megközelítését emelte ki. Orosz Gyuri megfeledkezett ítészi szerepéről Heni előadása alatt, annyira magával ragadta a produkció. „Na ez a professzionalizmus!” -fogalmazott a zsűri elnöke.
Henrietta számára a humor mindig is több volt puszta szórakoztatásnál. „Gyermekként kövér és szemüveges kisgyerek voltam, a humort pajzsként használtam. Ha előbb nevetek magamon, akkor más miért nevetne rajtam?” – vallja. Először egy nyaralás, ahol a legjobb barátnője családját szórakoztatta, majd később, egy igen nehéz élethelyzet adott számára végső lökést, hogy kilépjen a komfortzónájából, és a humort ne védekezésként, hanem hivatásként használja.
A Humortechnikum válogatóján még hatalmas izgalommal állt színpadra, de az első nevetés után egyértelművé vált számára: ez az út az övé. A felkészülés hetei során a hétfő esti fellépések állandó ritmust adtak az életének, az új anyagok megírása szinte azonnal megkezdődött a következő estére. Bár az írás öröm volt számára, az előadásmódját tudta leginkább fejleszteni. Ebben nagy segítséget kapott mentorától, Orosz Gyuritól, aki minden fellépés után részletes, őszinte visszajelzést adott, kiemelve az erősségeket és rámutatva a hibákra is.
A döntő napján már az esélyesek között látta magát, de a győzelem pillanatáig nem mert hinni benne. „Bármi is lett volna az eredmény, tudtam, hogy győztem. Legyőztem magam, mert kiléptem a komfortzónámból” – mondta. A siker még most sem teljesen felfogható számára, hiszen azok közé a stand-uposok közé került, akiket régóta követ és tisztel.
Koleszár Henrietta 31 éves, Tiszaújvárosban nőtt fel. Szakmáját – képi diagnosztikai analitikus, sugárterápiás asszisztens és nukleáris medicina – Miskolcon szerezte, majd 2016-ban költözött Budapestre. A főváros eleinte idegen volt számára, de ma már otthon érzi magát, miközben a szülővárosában élő családját és régi barátait is rendszeresen látogatja. A covid-járvány 2022-ben súlyos veszteségeket hozott életében. „Édesanyámat 51 éves korában, egy hét leforgása alatt ragadta el tőlünk a világjárvány, és ugyanebban az évben az egyik legjobb barátomat hosszan tartó, daganatos betegsége miatt hívta el az ég mellőlünk. Az Ő elvesztésük hatalmas törés volt számomra, amely mély nyomot hagyott a személyiségemen. De úgy gondolom, hogy amekkora fájdalom maradt bennem, legalább akkora erő, küzdeni akarás is költözött belém, hogy ne csak magamért, de értük is megmutassam, hogy képes vagyok harcolni az álmaimért, megélni a pillanatokat. Az életünk véges, ki kell hoznunk magunkból, amit tudunk. A félelmeink nem sötétíthetik el a vágyainkat, hiszen miért érdemes élni, ha nem azokért?” fogalmazta meg a hitvallását Heni.
Legnagyobb rövid távú célja a tavaszi Showder Klub fellépés, hosszabb távon pedig szeretné, ha a humor főállásává válna, és egyszer önálló esteket tarthatna. Kedvenc könyve A kis herceg, amelynek üzenetét tetoválás formájában is magán hordja: az örömöt bárhol meg lehet találni, ha elég figyelmesek vagyunk – legyen az egy könyv, egy dal, vagy épp egy stand-up előadás. A Humortechnikum 2025 győztese most már ezen az úton jár, és úgy tűnik, minden lépését ugyanazzal a mosollyal és elszántsággal teszi meg, amely a versenyben is a sikerhez vezette.