Hírek
    „Ha elkezdek arabul beszélni, annak mindig nevetés a vége” - Al-Gharati Magyed egy ország szívét nyerte meg
    „Ha elkezdek arabul beszélni, annak mindig nevetés a vége” - Al-Gharati Magyed egy ország szívét nyerte meg | Stand Up Comedy Humortársulat
    „Ha elkezdek arabul beszélni, annak mindig nevetés a vége” - Al-Gharati Magyed egy ország szívét nyerte meg | Stand Up Comedy Humortársulat
    2022. Augusztus 09.

    „Ha elkezdek arabul beszélni, annak mindig nevetés a vége” – Al-Gharati Magyed egy ország szívét nyerte meg

    „Nálunk, muzulmánoknál nincs olyan, hogy megismerkedsz valakivel, találkozgattok, egymásnál alszotok, szakítotok, aztán jöhet a következő lány. Ha szeretnél együtt lenni egy lánnyal, el kell döntened már a kezdet kezdetén, hogy komolyan gondolod-e vele. Vagy így működhet, vagy sehogy” – árulja el a 26 éves Al-Gharati Magyed, akit a legtöbben a Showder Klub című televíziós műsorból ismernek. A jemeni apától és magyar édesanyától származó fiú még csak 18 éves volt, amikor megnyerte a Humortechnikum nevű országos tehetségkutató versenyt, azóta stand-upos karrierje töretlenül ível felfelé. Kulturális sokszínűsége a humorában is tükröződik. Gyakran mesél a családjáról, a muzulmán vallásról és arról, milyen komikus szituációkat szül, ha az ember Magyarországon arabként él. A Stand Up Comedy Humortársulat tagját mi is családi témákról kérdeztük.

    Az interjú előtt elárultad, hogy gyerekként elég visszahúzódó voltál, és szinte kizárólag lánybarátaid voltak. Ma már rengetegen ismernek a Showder Klubnak köszönhetően, és gyakorlatilag bejártad az országot a Stand Up Comedy Humortársulat tagjaként. Hol fordult át az introvertáltságod? Minek köszönhetően váltál magabiztosabbbá, nyitottabbá?

    Az, hogy visszahúzódó kisgyerek voltam, talán köszönhető annak is, hogy Pécsről átköltöztünk Dombóvárra. Alsó tagozatosként még félénk voltam, aztán fokozatosan kezdtem kinyílni. Olyannyira, hogy folyton rosszalkodtam, és 12 éves koromtól egészen az érettségiig meglehetősen rossz tanuló voltam.

    Öt fegyelmi tárgyaláson is túlestem.

    Szerettem szórakoztatni a környezetemet, gyakorlatilag akkor éreztem jól magam, ha rám figyeltek, pedig nem akartam kompenzálni semmit. Aztán amikor felköltöztem Budapestre, elkezdett benőni a fejem lágya, szolidabbá és kiegyensúlyozottabbá váltam.

    Ért valaha hátrányos megkülönböztetés azért, mert arab vér is csörgedezik az ereidben?

    Mondhatnám, hogy bántottak, meg hogy jól megdobáltak sárral, de nem így volt. Dombóvár nagyon kedves kis közösség, egy biztonságos buborék volt számomra, ahol mindenki ismert mindenkit. Édesapámat – orvos lévén – mindenütt tisztelet övezte, így az egész családunkat is. Csak a Budapestre költözést követően gyanítottam, hogy néha talán azért nem kapok meg egy állást, mert félig arab vagyok. Ezt leszámítva soha nem ért hátrányos megkülönböztetés.

    Úgy neveltek minket a szüleink, hogy tudatták velünk, mások vagyunk, de hangsúlyozva, hogy a más nem jelent se többet, se kevesebbet.

    Büszkén csengett a hangod, amikor azt mondtad, hogy édesapádat mindenki tisztelte és szerette Dombóváron. Számodra ő példakép?

    Abszolút. Mindig példakép volt, és mindig megfogadtam a tanácsait. Erre voltunk nevelve a testvéreimmel. Még 1989-ben jött Magyarországra jemeni ösztöndíjjal, itt ismerte meg magyar édesanyámat, itt alapított családot, praxist, ő tartja el a négy testvérét, felnevelte a két testvéremet és engem. Számomra ez példaértékű. Nála önzetlenebb embert aligha ismerek. Sokáig úgy képzeltem, ő valamiféle istenség, aki sosem hibázik, és mindent tud.

    Aztán egyszer véletlenül meghúzta az autóját. Akkor fogtam fel – 13 évesen –, hogy ő is csak ember.

    Milyen nyelven beszéltek otthon egymás között?

    Magyarul. Voltak a családnyelvben elrejtve arab szavak, tudtam, hogy mit jelentenek, számos dolgot el is tudok mondani ezen a nyelven, de nem beszélek folyékonyan arabul. Szoktam is mondani, hogy ha én elkezdek arabul beszélni, annak mindig nevetés a vége.

    Említetted Jement apukád kapcsán. Igaz, hogy khat-levelet – ami gyakorlatilag egy amfetaminszerű stimuláns – szinte mindenki rágcsál Jemenben?

    Ha nem is mindenki, de a többség igen, általában a szieszta vége felé rágcsálják. Olyan ez kint, mint nálunk a kávé vagy a cigaretta, de ez is eléggé meg tudja pörgetni a szívet, felviheti a vérnyomást. Jemenben hatalmas khat-piacok vannak, az ára tíztől száz riálig terjed. Sokaknak „kecskefoguk” alakul ki oldalt, mert rágás közben a növény behatol az íny és a fog közé, s elvékonyítja a fognyakat.

    A karrieredre rátérve: csupán 18 éves voltál, amikor megnyerted a Humortechnikum nevű országos tehetségkutató versenyt, s ennek köszönhetően azonnal be is kerültél a Stand Up Comedy Humortársulatba. A pályád azóta töretlenül ível felfelé, ez lett a főállásod.

    Igen, lassan kilenc éve ismerem Orosz Gyurit, a Humortársulat alapítóját és vezetőjét, mondhatni barátok vagyunk, nem egyszer nyaraltunk együtt. Nyilván idő, amíg azt tudod mondani, hogy a humor a főállásod, de igenis járható út ez.

    A stand-up az, ami abszolút rám van szabva. Teljes szívvel-lélekkel tudom csinálni.

    Persze nem elég a színpadon viccesnek és jó előadónak lenni, tartalmat kell gyártani minden fórumra, ahol elérnek az emberek.

    Ismersz arab humoristát?

    Hát, nincs sok belőlük, vagyis akik művelik, arab származásúak, de nem a Közel-Keleten élnek vagy születtek. Az arab országokban inkább a szituációs komédia az, ami nagyon megy, és a szövegekben rendszerint ott vannak a vallási témák is.

    Az arab humor is tud pikáns lenni?

    Persze, de nem ez a jellemző.

    Jelenleg a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen tanulsz. Édesapád nyomdokaiba lépsz, és sebész leszel?

    Én fogorvosnak tanulok. A feleségem is ugyanerre az egyetemre, ugyanerre a szakra jár. Többször próbáltam bekerülni hazai orvosi egyetemre, de nem sikerült. Ettől eléggé el voltam keseredve, de aztán ismerőseim mondták, hogy Marosvásárhelyen van magyar nyelvű oktatás. Azt is mesélték, hogy a fogorvosira kevesebben szoktak jelentkezni, így talán valamivel könnyebben felveszik az embert. Gondoltam, felvételizem, aztán egy év múlva átjelentkezem általános orvosira. Csakhogy időközben elkezdett megtetszeni a fogorvosi szak és a szájsebészet, és így – ha később gyerekeim lesznek – jut elég idő a családra is.

    A feleségeddel hogyan ismerkedtetek meg?

    2015-ben egy munkahelyen dolgoztunk, egymást váltottuk. Már akkor szemet vetettem rá, de randira csak később került sor.

    Megmondtam neki, most úgy beszélgetünk, hogy én őt szeretném feleségül venni. Egy évre rá bejelentettük a szándékunkat a szüleinknek is.

    Ezután minket gyakorlatilag kilöktek a körből a családjaink: ők kommunikáltak egymással, szervezkedtek, tervezgették az esküvőt. És elindult egyfajta „háttértárcsázás” is: a családjaink információkat kezdtek gyűjteni egymásról.

    Nagyon szimpatikus, hogy fejest mertél ugrani a házasságba, már csak azért is, mert ma trend nem elköteleződni. A férfiak szeretnék fenntartani a függetlenségüket, a nők pedig tartanak attól, hogy a karrierjük látja kárát, ha családot alapítanak.

    Nálunk nem volt kérdés, hogy össze akarjuk-e kötni az életünket. Mindketten muzulmánok vagyunk, vagyis nálunk nincs olyan, hogy megismerkedsz valakivel, találkozgattok, egymásnál alszotok, aztán szakítotok. Ha szeretnél együtt lenni egy lánnyal, el kell döntened még a kezdet kezdetén, hogy komolyan gondolod-e vele. Vagy így működhet, vagy sehogy. Egyébként sem vagyok poligám alkat. Sőt azt hittem, ilyenkorra már lesz két gyerekem, az első lakáshitelt rúgom, lesz egy kutyánk, de nem így alakult. Talán, ha elsőre felvettek volna az egyetemre. De, ami késik, nem múlik.

    Addig egy cicával kell beérnetek… Ha jól tudom, Sanyinak hívják.

    Igen. Egy ideig nem volt neve, csak cicának hívtuk, de aztán láttunk a YouTube-on egy videót, amiben egy kisgyerek azt mondja, hogy…

    Ki ne mondd, mert nem írhatok le trágár szavakat!

    Rendben (nevet). De a mi Sanyi cicánk is szép macska. A TikTokon építi a karrierjét.

    Forrás: kepmas.hu